Keresés a Bibliában

11 1Amikor Jeruzsálemhez közeledtek – Betánián keresztül Betfagé közelében, az Olajfák hegyénél –, elküldött tanítványai közül kettőt, 2és így szólt hozzájuk: „Menjetek be a következő faluba! Mindjárt, amint beértek, találtok megkötve egy szamárcsikót, amelyen még nem ült soha senki. Oldjátok el, és hozzátok ide! 3Ha pedig valaki megkérdezi tőletek, miért teszitek ezt, mondjátok: »Az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.«”
4Elmentek, és megtalálták a szamárcsikót egy kapu elé kötve, kinn az utcán, és eloldották. 5Az ott állók közül néhányan megkérdezték tőlük: „Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?” 6Ők pedig úgy válaszoltak, ahogy Jézus mondta, és akkor elengedték őket. 7Elvitték Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették köpenyüket, ő pedig felült rá. 8Sokan a köpenyüket terítették az útra, mások meg a mezőn vágott lombos ágakat. 9Akik előtte és utána mentek, ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! 10Áldott atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsanna a magasságban!”
11Jeruzsálemben bement a Templomba. Miután mindent megnézett – mivel már későre járt –, kiment a Tizenkettővel Betániába.

KNB SZIT STL BD RUF KG